Időnként súlyosbította a válságot az EU régiónk számára2010. január 14.
Az Európai Unió nagymértékben segítette a kelet- és közép-európai államokat a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság hatásainak csillapításában. Emellett azonban az is igaz, hogy az EU számos intézkedése (vagy éppen azok elmulasztása) tovább rontották régiónk helyzetét a krízis során – állapítja meg a tekintélyes brüsszeli Bruegel gazdaságkutató intézet legújabb elemzése.
A pénzügyi-gazdasági válság nagyobb mértékben sújtotta a kelet- és közép-európai térség országait, mint a világ bármely más feltörekvő régióját – olvasható a Darvas Zsolt által jegyzett Bruegel-tanulmányban. 2007 októbere és 2009 októbere között a tág értelemben vett (Csehországtól Kirgizisztánig terjedő) régiónk 30 államának növekedésére adott rövid távú előrejelzések átlagos értéke 15,8 százalékponttal romlott. Ugyanez a romlás a Közel-Kelet 13 állama esetében csak 5,9 százalékpontos volt, 25 kelet- és dél-ázsiai ország esetében pedig csak 7,5 százalékos.
Ennek dacára nyilvánvaló, hogy az EU-tagság a térség uniós tagállamaira többféle csatornán keresztül is a válság hatását enyhítő következményekkel járt. A Bruegel-elemzés a következő pozitív uniós hatásokat emeli ki:
1. Az EU középtávú hitelei a fizetési mérleg hirtelen romlásától szenvedő, eurózónán kívüli tagállamok számára. Ebből Magyarország, Lettország és Románia részesült.
2. Valamennyi tagállam számára elérhetővé vált viszont a strukturális és kohéziós alapok által folyósított támogatások kifizetéseinek felgyorsítása, például az előlegként felvehető összegek arányának megemelése. Ez összesen 11 milliárd eurónyi extra forrást jelentett a krízis által sújtott országoknak, amiből 7 milliárd euró az új tagállamoknak jutott.
3. Az Európai Beruházási Bank (EIB) tevékenységének kiterjesztése évi 15 milliárd eurónyi többlet-kihelyezéssel, ami 30 százalékos növekedést jelent az EU valamennyi tagállama számára elérhető uniós „házi bankként” is ismert fejlesztési bank normál tevékenységéhez képest.
4. A kifejezetten a kelet- és közép-európai régió megsegítésére létrehozott Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tevékenységének kiterjesztése évi majdnem kétmilliárd eurónyi többlet-kihelyezéssel.
5. Az EBRD, az EIB és a Világbank-csoport közös akcióterve a banki hitelezés elősegítésére, két év alatt 24,5 milliárd euró értékben.
6. A kelet- és közép-európai bankrendszer külföldi (leginkább EU-n belüli) tulajdonosainak pozitív hozzáállása. Nyugati tulajdonosok nélkül a térség bankjai valószínűleg sokkal kevésbé tudtak volna forrásokhoz jutni a válság idején. A nyugat-európai tulajdonosoknak köszönhetően az az uniós vállalás is áttételesen komoly pozitív hatást gyakorolt a régióra, hogy az EU nem enged egyetlen, a pénzügyi rendszer egésze szempontjából fontos pénzintézetet sem csődbe menni.
7. Az úgynevezett bécsi kezdeményezés. Ez arról szólt, hogy nemzetközi összefogással erősítsék meg a pénzügyi szektor stabilitását azokban az államokban, amelyekben a bankrendszer jelentős részben külföldi tulajdonban van. Ez főleg az érintettek közötti koordináció megteremtését illetve javítását jelentette.
8. Az európai központi bankok közötti megállapodások. Az Európai Központi Bank euró-visszavásárlási (repo) megállapodásokat kötött Lengyel- és Magyarországgal, a balti országokat pedig az ERM II-árfolyamrendszer által teremtett csatornákon keresztül segítette.
9. A Nemzetközi Valutaalap válságkezelő forrásainak megemelése 250 milliárd dollárról 750 milliárdra, amiből az EU-tagállamok 125 milliárd eurót vállaltak magukra.
Mindezen kedvező intézkedések dacára az EU bizonyos intézkedései (vagy éppen bizonyos intézkedéseinek elmaradása) tovább mélyítették a válságot a térségben. Ezek közül a Bruegel az alábbiakra hívta fel a figyelmet.
1. A betétgaranciák 2008. szeptemberében kezdődött kiterjesztésének kezdeti koordinálatlan, össze nem hangolt végrehajtása. Ez hozzájárult a kelet- és közép-európai régió hitelességének romlásához, illetve a tőkének a térségből való „elmeneküléséhez”.
2. Az aszimmetrikus likviditási és hitelmenedzsment. Bár mint a fenti 6. pontban olvasható, a régióbeli bankok nyugati tulajdonosai összességükben pozitívan járultak hozzá a keleti bankrendszer stabilitásának megőrzéséhez, a szektorban makacsul tartja magát az a szóbeszéd, hogy a válság legsúlyosabb időszakaiban az anyabankok a likviditást igyekeztek saját maguk számára összpontosítani, illetve az otthoni likviditás biztosítását tekintették a legfontosabbnak.
3. Korlátozott hozzáférés az euró-likviditáshoz. Mivel az eurózóna bankközi pénzpiaca majdnem teljesen megbénult, a kelet- és közép-európai térség bankjai (főleg azok, amelyeknek nincs külföldi anyabankjuk) nagyrészt el lettek vágva az euróban denominált likviditási forrásoktól. Az Európai Központi Bank pedig minél inkább törekedett az eurózónán belüli likviditási problémák orvoslására (egyébként nagyon helyesen), annál inkább hátrányos helyzetbe hozta a kelet- és közép-európai régió pénzintézeteit, természetesen akaratlanul. Az EKB a deviza-swap ügyletek lehetőségét csak Dániának és Svédországnak kínálta fel az eurózónán kívüli EU-tagok közül, a kelet- és közép-európai tagállamoknak nem.
4. Az EKB-refinanszírozásba bevonható értékpapírok köre. Ezt az EKB jelentősen kiterjesztette a válságra reagálva, bekerültek a gyengébb minőségű és a nem euróban denominált értékpapírok is, de az eurózónán kívüli tagállamok által kibocsátott államkötvények nem. A válság előtt erre persze nem is lett volna szükség, de a krízis idején, a szűkös likviditás körülményei között ez elriasztotta a befektetőket az eurózónán kívüli államkötvényektől, hozzájárulva tömeges eladásukhoz.
5. Az EKB és az eurózónán kívüli kereskedelmi bankok között lebonyolított műveletek. Az a javaslat, hogy ezek a bankok ideiglenes hozzáférést kaphassanak az EKB hitelforrásaihoz, nem valósult meg. Pedig ez helyettesíthette volna a részben vagy teljesen bedugult pénzpiaci forrásokat.
6. „Megaalap” létrehozása a régió számára. Ezt többek között Gyurcsány Ferenc volt magyar kormányfő és néhány tudós javasolta. A több száz milliárd euróra tervezett alap egyebek között szintén a bedugult pénzpiaci forrásokat lett volna hivatott kiváltani, részben a helyi bankok támogatását célozta volna.
7. Az eurózóna bővítése. Az EKB és az Európai Bizottság nem volt hajlandó változtatni az eurózóna bővítésének kritériumain, pedig azokat még az 1990-es évek elején állapították meg és azóta az eurózóna-tagállamok folyamatosan megsértették azokat. Ráadásul az EU 27 tagúra bővítése még nehezebbé tette a kritériumok teljesítését. Ez szintén hátrányosan érintette az eurózónán kívüli tagállamokat – állapítja meg a Bruegel elemzése.